Ismerd meg önmagad!
Az életünk során sokszor halljuk, hogy „Valósítsd meg önmagad!”esetleg, hogy „Légy önmagad!”. Ezek persze könnyűnek hangzanak, hiszen ki ismerné legjobban az embert, ha nem önmaga? Azonban ha eljutunk addig a pontig, hogy megvalósítsuk önmagunk, hirtelen rádöbbenünk, hogy hiányzik az egyetlen dolog, ami ehhez szükséges: az önismeret.
Az élet nagy kavalkádjában könnyű elveszni, így mindig is szükség volt egy fix pontra, amiben bizton megkapaszkodhatunk. Olyan sok információ zúdul ránk nap, mint nap, és oly sok kérdés, ami válaszra vár, hogy nehéz őket valahogy elhelyezni. Már szinte az emberiség megjelenése óta szükség volt egy ilyen rendszerezésre, mint például a vallások.
Kezdetben, amikor az emberek még a szabadban küzdöttek minden nap a túlélésért, a természet szeszélyességének voltak kitéve. Nem értették működését, nem tudták, hogy bizonyos jelenségek miért vannak, így istenekben kezdtek hinni, akik az emberek és a természet fölött állnak, és akik a mozgatórugójuk ennek a világnak. Remélték, ha elnyerik kegyüket, és békésen együtt élnek velük, nem érheti gond őket. Az idő folyamán azonban még több kérdés merült fel, amik szintén magyarázatért kiáltottak, és szép lassan megszülettek a különböző legendák, mítoszok. Hogyan alakult ki a világ, és miért pont így? Másoknak miért könnyebb, amíg én nekem szenvednem kell a betevő falatért? Hogyan éljek boldogan, és békében embertársaimmal? Mert a vallások nem csak válaszokat, de útmutatást is adnak az élethez. Megmutatják a módokat, amivel sikeres és boldog életünk lehet. Ezek az utak természetesen különbözőek lehetnek, ezért beszélhetünk nem egy, de több vallásról is. Kinek melyik felel meg a legjobban, alkalmazkodik a leginkább személyiségéhez.
A világ azonban folyamatosan változik. Az emberiség végül eljutott odáig, hogy egyre több mindent megtudott a világról, amelyben él. Úgy tűnt, szép lassan eltávolodik a vallásoktól, mert úgy találták, tanításaik eltérnek az újonnan felfedezettektől. Attól kezdve ez információk áramlása csak gyorsult, a tudásunk gyarapodott, és mégis: a vallások megmaradtak mindennapi életünkben. Talán a biztos tudás nem adja meg azt a kapaszkodót, amire nekünk szükségünk van? Helyünket talán nem a világ ismeretének hiányában nem találjuk?
Az élet akkor kezd igazán zavarossá válni, amikor nem tudjuk mit is kezdjünk vele. Ilyenkor sokszor vágyunk valakire, aki megmondja nekünk, mit tegyünk. Utunk során sok hasznát tudjuk venni az ilyen tanácsadóknak, mint például barátaink, szüleink, de sokszor azonban olyasvalaki segítsége kell, aki jobban átlátja az egészet. Kezdetben ilyen szerepet töltöttek be a vallások vezetői, akiket a legbölcsebbeknek tartottak. Ezt a szerepet azonban a modern társadalomban felváltották a pszichológusok.
Most már köztudott, hogy ha elveszettnek találjuk magunkat az életben, az nem feltétlen a világ hibája, a gondok belülről fakadnak, önmagunkkal van a baj. Így máris egyszerűbbnek hat, mivel a világgal kibékélni nehezebb feladat, mint önmagunkkal. Azonban ezzel itt nem ér véget a történet, mert belső rendet tenni azért mégsem olyan könnyű. Ahhoz tisztába kell lennünk önmagunkkal.
Sokszor nehezen ismerjük ki magunkat, és meglepődünk bizonyos cselekedeteinken. „Ez nem én vagyok!” „Mintha valaki más szólalt volna meg belőlem.” Talán még sem ismerjük magunkat annyira, mint azt gondolni szoktuk? Végtére is bonyolultabb lények vagyunk annál, mintsem egy-két szóval le tudnánk írni magunkat. Sok pszichológus foglalkozott- és foglalkozik- az emberek személyiségével és viselkedésével.
Ilyen volt Sigmund Freud is, aki szerint az ember pszichológiai szerkezete alapján három én létezik. Az egyik az ösztön-én, a másik az én, és a harmadik a felettes-én. Ezek a különböző ének különböző élethelyzetben jönnek elő, és ezek között kell megtalálni a harmóniát, és megtanulni irányítani őket. A vallásról úgy tartotta, hogy gyakorlása arra megoldás, hogy az egyén elkerülje a lelki összezavarodást önmaga és a külvilág között. Eric Berne is hasonlóképpen három énállapotot különített el, csak ő ezeket szülői, felnőtt és gyermeki énnek nevezte.
Carl Gustav Jung már messzebb ment: ő bizonyos archetípusokat különített el, amik szituációtól függően öltenek formát, és inkább részszemélyiségek, mint ének. Szerinte ezek az emberekben örökletesen megvannak, és valamilyen szinten mindenkire jellemzőek. Azért közösek, mert az emberiségnek van egy általános tapasztalata, ami idő múlásával és a világ változásával is megmarad. Az irodalmi toposzokhoz lehetne még őket hasonlítani. Jung ez alapján négy személyiséget meghatározó archetípust választott el: a personát, ami szerepszemélyiséget jelent; az árnyékot, ami a personával ellentétes tartalmak gyűjtőhelye; az animát vagy animust, ami az emberben az ellentétes nemet képviseli; és a selbst, ami a bennünk lévő istenkép. Jung ezen kívül az emberek belső világát is több rétegre osztotta.
A pszichológusok már szerves részei társadalmunknak, és bár sokan félreértik munkájukat, miszerint segítségüket csak az „elmebetegek” kérik, munkájuk ennél sokkal összetettebb. Ők azok, akik az emberi lélekkel, gondolkodással és viselkedéssel foglalkoznak, és ez nem csak a gyógyításban merül ki. Munkájukra szinte minden olyan területen szükség van, ahol emberekkel kell dolgozni. Igaz, tapasztalatukat így is sokan kérik, akiknek az életükben sok olyan bonyodalom van, amit nehéz egyedül megoldani, vagy csak azért, hogy bizonyos életre kiható döntésekben segítséget kérjenek.
Az önismeret hiánya nem is annyira a hétköznapokban, de ilyen fontos kérdések eldöntésékor jön elő. Példának okáért honnan tudnám, hol akarok tovább tanulni, ha azt sem tudom pontosan mi az, ami érdekel, és érdekelne eléggé ahhoz, hogy egy életen át azzal foglalkozzam? Tudnom kell, ki vagyok, hogy tudjam melyik út az, amelyen elindulhatok úgy, hogy az boldogságot is hozzon számomra. Tudnom kell hol a helyem ebben a kaotikus világban, de ahhoz tudnom kell, kit rejt az a név, amelyet viselek.
„Oh, e zűr között, hová lesz énem zárt egyénisége?”*
Ahhoz azonban, hogy megismerjük magunkat nincs feltétlen szükség egy pszichológusra, van egy sokkal régebbi módszer, aminek a segítségével könnyebben eligazodhatunk magunkon. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, ugyanis manapság már mindenhol felhasználják, ráadásul rosszul, így jogosan alakul ki bennünk negatív vélemény róla. Ez nem más, mint az asztrológia tudománya.
Az asztrológia múltja visszanyúlik évezredekkel előbbre Mezopotámiába, de szinte minden ősi kultúrába, hiszen mióta ember az ember, az eget vizsgálja és annak változásait. Az égitestek ciklikus mozgását figyelték meg, és hogy az hogyan hat a Földre, és azon belül is a legfontosabb, az emberekre. Nem csak a Hold és a Nap ciklusával voltak teljesen tisztában, a bolygókat is ismerték Merkúrtól a Szaturnuszig bezárólag, és még bizonyos állócsillagokat is belevettek megfigyelésükbe. Végül megfigyelték, hogy a Nap éves látszólagos útján 16 csillagjegyet érint, de ezek közül 3 elhanyagolható és egyet csak egy napig. Így alakult a 12 közismert csillagjegy: a kos, a bika, az ikrek, a rák, az oroszlán, a szűz, a mérleg, a skorpió, a nyilas, a bak, a vízöntő és a halak.
A csillagjegyek is archetípusok, amelyek magukba foglalják az általános emberi tulajdonságokat, viselkedéstípusokat. Olyanok, mint a mesék szereplői: a királylány mindig szőke, szerény és jó, a boszorkány mindig egy gonosz, hajlott hátú, bibircsókos bajkeverő. Ezek ismeretében általános fogalmat kapunk az emberekről. Ezekből keveredünk össze mindannyian. De mielőtt még belevágnánk a közepébe, kezdjük onnan, hogy megszülettünk.
„Egy adott időpontban született dolog magán viseli a pillanat valamennyi sajátosságát.”- mondta Jung. Ezek a sajátosságok az asztrológiában az ég akkori „állapota”, vagyis hogy hogyan álltak az égitestek, és hol. Erről úgynevezett radix horoszkópot készítenek, ami tulajdonképpen egy térkép.
Ezt akár a lélek tükrének is hívhatnánk, mert ebben minden információ le van írva rólunk: tulajdonságaink és életeseményeink.
A kör, ami tulajdonképpen az ekliptika, kétszer is fel van osztva 12 részre. A külső felosztás a csillagjegyek, amiket ebben az esetben szimbólumaikkal jelölnek, és fokokra vannak felosztva. Belül a házak vannak, amik az élet és az egyén különböző területeit érintik, szintén a jegyek analógja alapján. Például első ház kos jellegeket hordoz, ami ez esetben az én fontossága, mi milyennek látjuk magunkat, milyennek akarunk mutatkozni. A kezdetét jelöli az aszcendens tengelye, vagyis a napjegyünk mellett (amelyik jegyben a nap áll, tehát ebben az esetben augusztus 14-én az oroszlánban van) az aszcendensünk is személyiséget meghatározó jegy.
Ezeken kívül végül ott vannak még a bolygók, amelyeknek elhelyezkedése szintén nagyon fontos. Minden bolygónak megvan a maga tulajdonsága és jelentése, amelyek természetesen az „újonnan” felfedezett bolygókat is magukba foglalják. A vonalak, amelyek összekötik őket az ábrán, az egymással bezárt szögeket jelölik.
Tehát ezek jelentéseinek pontos ismereteivel sok mindenre tudunk következtetni. Leggyakrabban igazából jósolni szoktak belőle (prognosztika), mivel ha tudjuk, hogy adott évben hogyan állnak a bolygók, már könnyen rá tudjuk vetíteni saját horoszkópunkra, és egymáshoz viszonyított állasaikból meg lehet mondani nem csak azt, hogy mi fog történni, de a pontos időpontját is. Azonban ezáltal múltbeli eseményeket is meg lehet találni benne, és ezzel a módszerrel szoktak pontos születési időpontot keresni, ha nem tudják, hogy az illető mikor született.
Az utóbbi néhány évben terjedt csak el az a nézet, miszerint az asztrológia nem csak események megjövendölésére használható, hanem az emberek jelleméről is képet ad. Ez azért fontos, mert az ember ezek tudatával bár radikális változásokat nem tud végezni magán, de jobban odafigyelhet önmagára, és talán befolyásolhatja viselkedését. Hogyan segíthet nekünk ebben a horoszkóp?
Tulajdonképpen a miért kérdésekre ad magyarázatot. Az ok ebben az esetben persze a bolygók helyzetét jelenti, de ebből azonban sok mindenre lehet következtetni, mivel a dolgok egymásra hatnak. Ezért nem egyszerű elemezni egy horoszkópot, mert kevés elemből épül fel, amik viszont rengeteg jelentéssel bírnak, és a megfelelő információt kell kiemelni és kombinálni egy másikkal. Ez teszi viszont izgalmassá is egyben, mert ahogy egyre jobban belemélyedünk, egyre világosabbá válik számunkra sok, eddig lényegtelennek tűnő részlet, amikből végül összeáll az egész.
Önmagunk megismerése nem egy hétvégi program: egy egész életen át tartó tanulási folyamat, mivel változásokon így is átesünk sokszor. Végül nem csak önmagunk, hanem úgy általánosságban az emberek működésével is tisztába leszünk, s így akár harmóniában lehetünk az egész világgal is.
Források:
* Madách Imre: Az ember tragédiája
